Kelemen Barnabás és Concerto Budapest

A sorozat negyedik koncertjén folytatódik Keller András és a Concerto Budapest romantikus sorozata, amelyben előadják a romantikus zeneirodalom legnagyobb hatású műveit.

Johannes Brahms egyetlen hegedűversenye sok más nagy művéhez hasonlóan jóval a bemutató után hozta meg a sikert, és vált a repertoár népszerű darabjává. A korabeli kritika nehezményezte, hogy a hegedűszólam hangszerszerűtlen, és sokkal nehezebb, mint amennyire mutatós. Továbbá kifogásolta, hogy a hegedű nem uralkodik a zenekar fölött, a zenekar túl sokszor lép előtérbe, valamint azt is, hogy mit keres az emlékezetes oboaszóló egy hegedűversenyben, hiszen ez nyilvánvalóvá teszi az egész művön végigvonuló jellegzetességet. Ma már a hegedűszólisták tudása annyival fejlettebb, hogy a technikai nehézségek nem tűnnek aránytalannak, és a komplex szimfonikus mondanivaló egy versenymű esetében is elvárás, így a zenekar „felülreprezentáltsága” inkább becsületére válik a műnek, mint szégyenére. Az egyébként gyakran borongó Brahms ebben a művében inkább lírai, időnként drámai, a végén pedig szilaj, már-már magyaros arcát mutatja meg. Csajkovszkij 6 szimfóniájából az utolsó három önéletrajzi jellegű, és ezekben mind a sorssal való megküzdést és megbékélést járja körül. A 4. az első a sorban, amelynek a zenei mottója kapcsán így írt a szerző: „Ez az egész szimfónia magja, fő gondolata. Ez a sors…, ami Damoklesz kardjaként függ az ember feje fölött, rendíthetetlenül, s folyamatosan mérgezi a lelket. Soha nem győzhetjük le – csak nyomorúságosan elszenvedhetjük.” S bár ez a mottó újra és újra előjön a szimfónia folyamán, a zene mégis azzal a gondolattal zárul, hogy a sorsot le lehet győzni.

Élje át Brahms és Csajkovszkij zenéjével Ön is a mélységeket és magasságokat, és töltődjék fel két pozitív végkicsengésű művel!