Barion Pixel
Orgonák éjszakája Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
Mobil alkalmazás Kapcsolat Média Hírlevél Karrier en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Tasi Csaba

Tasi Csaba

Orgonaművész

Az 1991-es születésű Tasi Csaba a magyar komolyzenei élet egyik sokoldalú tehetsége. A kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolát követően a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett orgonaművész mester diplomát, majd művésztanári diplomát. Professzorai voltak: Fassang László, Pálúr János, Ruppert István és Szabó Balázs. Zongorázni Prunyi Ilonánál tanult. Szakmai és művészi tudását folyamatosan fejleszti hazai, illetve Német- és Franciaországbeli mesterkurzusokon. Fiatal kora ellenére számos magyar zenei versenyen ért el kiemelkedő helyezést. 

Tasi Csaba 22 éves kora óta a Pasaréti Református Gyülekezet állandó orgonistája és tematikus orgonakoncertjeinek szervezője, előadóművésze. Mindemellett 2012 óta a Dunamelléki Református Kántorképző orgona- és harmóniumtanára. 2019-től a budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium zongoratanára és korrepetitora. A magyar zenei élet aktív résztvevője: koncertezik, egyházzenei szolgálatot végez és tanít. Előadóművészként nagy hangsúlyt fektet a 20. századi zenére, és a kortárs modern magyar komolyzene ápolását is fontos feladatának tartja, ezért zeneszerzőként is tevékenykedik. 

Tasi Csaba 2020-ban elnyerte a Fischer Annie Zenei Előadóművészeti Ösztöndíjat.