Nemzeti Orgona Regiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Térzene Stream koncertek (Youtube)
2022.11.17.
A sokoldalú mester
Camille Saint-Saëns már kétévesen elkezdett zongorázni, és nagyon korán felfigyeltek a zenei csodagyerekre.

Camille Saint-Saëns virtuóz zongora- és organajátékos, kitűnő karmester, karikaturista, színműíró, költő, filozófus és esszéíró. Egyaránt jártasnak számított botanikai és régi zenei témákban és meggyőző tudással írt a különböző tudományterületekről, mint a matematika, asztronómia és régészet. Kora ismert zenekritikusának számított, és mintegy 400 művet komponált, szinte minden zenei műfajban. Már kétévesen elkezdett zongorázni, és nagyon korán felfigyeltek a zenei csodagyerekre. Miután a Párizsi Konzervatóriumban tanult, a franciák legelismertebb orgonista posztjára került, a párizsi Madeleine-be. Mintegy két évtizedig töltötte be ezt a pozíciót, ahol tökélyre vitte legendás improvizatív képességét. Amikor Liszt meghallotta a játékát, a világ legnagyobb orgonistájának nevezte.  Mindössze 32 éves volt, amikor megkapta az egyik legrangosabb állami kitüntetést, és az 1860-as években már korának legkitűnőbb zeneszerzőjeként tartották számon.

További érdekességek
2024.03.13.
Orgonák éjszakája Budapesten
Böngésszen a Budapesten megrendezésre kerülő kiemelt orgonakoncertjeink között, melyeket az Orgonák...
Bővebben
2024.02.28.
Kihagyhatatlan, 50%-os Early Bird kedvezmény március 8-10 között.
Kihagyhatatlan early bird kedvezménnyel érkezik a Con Spirito Egyházzenei Fesztivál és nyitó esemény...
Bővebben
2024.02.06.
Állatok farsangja
Minden tétel különböző állatokat jelenít meg, szerepel benne oroszlán, szamár, elefánt, de kövület,...
Bővebben
2024.01.10.
Zenei ösztöndíjak fiatal művészek pályakezdéséhez
Pályázati felhívás 3 zenei kategóriában
Bővebben