Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
The King's Singers Bérleten kívüli koncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)
2023.07.01 - 08.
Régi Zenei Napok
Vác
Kalló Zsolt
Mesterkurzus: Hegedű mesterkurzus
Kalló Zsolt

Kalló Zsolt a Capella Savaria művészeti vezetője, koncertmestere és szólistája 1990-ben kitüntetéssel végzett a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián Perényi Eszter növendékeként. 1988-89-ben Végh Sándornál is folytatott tanulmányokat Salzburgban. Bejárta a világot több rangos kamaraegyüttes koncertmestereként (Sonora Hungarica, Aura Musicale, Concerto Armonico, Orfeo Zenekar), de szólistaként is ismertté vált TV-, rádió- és CD-felvételein keresztül. Az Authentic Quartett és a Trio Antiqua alapítója. Tomasini, Kraus, Michael Haydn hegedűversenyeinek magyarországi bemutatója is az ő nevéhez fűződik. Régizenei kurzusok meghívott tanára. 2020-ig, 28 éven át a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium tanára volt. Jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának egyetemi tanára. 2008-ban Halász Ferenc-díjjal tüntették ki az oktatásban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. 2010-ben DLA doktori címet szerzett. 2012-ben Vas Megye Kultúrájáért kitüntetésben részesült, 2014-ben Liszt-díjjal tüntették ki. 2015-ben Publikációs Nívódíjat kapott, 2017-ben dr. István Lajos Innovációs Díjban részesült. 2018-ban habilitált. 2022-ben újabb magas rangú állami kitűntetésben részesült, Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott.