Orgonakurzus Karasszon Dezsővel Debrecenben

Karasszon_Dezso_index-200x300Az idei fesztiválon Karasszon Dezső vezetésével orgonakurzuson vehetnek részt az érdeklődők Debrecenben június 7-én 10:00-13:00 és 14:00-17:00 között a Református Kistemplomban. 

Jelentkezni és érdeklődni Sárosi Dánielnél
tel: 00630289-5597
email: sarosi.org@gmail.com

Karasszon Dezső
1952-ben, Szentesen született, tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Budapesten folytatta. 1976-tól 1988-ig a Debreceni Református Kollégium tanára volt. Ugyancsak 1976-tól mind a mai napig a Debrecen-Nagyerdei református gyülekezet orgonistája, és e minőségében 1980 óta a vasárnap délutánonkénti egyházzenei sorozat művészeti vezetője. Koncertjei, rádiófelvételei, előadásai, cikkei és szakmai fordításai révén széles körben ismertté vált. 1988 óta a debreceni zeneművészeti főiskolának (illetve jelenlegi nevén: a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának) a tanára, 1994 óta az egyházzene-tanszak vezetője. Számos rangos verseny zsűri munkájában vett részt, és számos neves kortárs zeneszerző művét mutatta be első előadásban Európa-szerte. 1986-ban megjelent Frescobaldi-felvétele “Az év hanglemeze” kitüntető címet nyerte el. 1996-ban, a zeneszerző születésének 90. évfordulója tiszteletére, Gárdonyi Zoltán összes orgonaszonátájának a felvételével lépett a nyilvánosság elé. Legújabb hanglemezén J. S. Bach műveit játssza a középnémet régió egyik legnagyszerűbb történelmi hangszerén, a wusterhauseni Stadtkirche Joachim Wagner orgonáján. A 16-17. századi magyar református liturgikus zene történetével kapcsolatos kutatásait a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2002-ben a teológiai doktori cím odaítélésével ismerte el.

 

 

 

Az új adatvédelmi tájékoztató ITT elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás