Sebestyén Márta

Sebestyén Márta_fotó_VáradiLevente_1Születése óta a zene bűvöletében él, édesanyja révén is, aki zenepedagógus – Kodály Zoltán egykori tanítványa. Különösen a népdalok világa ragadta meg, ezek előadásával már kislány korában felfigyeltek tehetségére. Azon kevés hazai előadóművészek közé tartozik, aki változások és változtatások nélkül a tradicionális magyar kultúrát képviseli itthon és világszerte, koncertjein életre keltve Bartók Béla és Kodály Zoltán által gyűjtött, már majdnem feledésbe merülő népdalhagyományt. Tehetsége, képzett orgánuma és varázslatos lénye eredeti jelenséggé avatta. Szinte nincs olyan ország, ahol Sebestyén Márta ne képviselte volna a magyar kultúrát, akár szólóban, akár zenésztársaival. Énekelt a japán császár előtt, de a spanyol király és az angol uralkodó is megismerhette általa a magyar nép dalait. Igazi kulturális nagykövete hazájának. Minden magyarországi díjat megkapott, amit egy művész elnyerhet: „Az év énekesnője” (1984), „Liszt Ferenc-díj” (1991), „Kossuth-díj” (1999), „Prima Primissima-díj” (2003), „Magyar Köztársaság Érdemrend Középkereszt” (2005). Olaszországban a Diploma alla Carriera és a Chinciano Fellini-díjjal tüntették ki. Énekelt a több Oscar-díjjal kitüntetett „Angol Beteg” c. filmben és a Deep Forest Grammy-díjas világzene albumán is.

Az új adatvédelmi tájékoztató <a href="http://egyhazzeneifesztival.hu/adatvedelmi-tajekoztato/">ITT</a> elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás