Nemzeti Orgona Regiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Térzene Stream koncertek (Youtube)
Nemzeti Ifjúsági Kórus

A 2018-ban alakult Nemzeti Ifjúsági Kórus célja, hogy a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jegyében a nemzeti jelzőhöz méltó kiemelkedő művészi színvonalon mutassa be a 20-21. századi magyar kórusirodalom legjavát, a Kodály Zoltán nevével fémjelzett magas szintű zenei nevelés eredményeit, közösségépítő erejét. Hasonló nemzeti ifjúsági együttes Európa legtöbb országában működik, több helyen folyamatosan. A mi lehetőségeink között – és tekintettel arra, hogy az énekesek a határon túli fiatalokkal együtt öt országból érkeznek – a kórus projektjelleggel, a nyári időszakban működik. Az együttesbe sikerrel pályázó kiváló énekesek egy intenzív felkészülésen vesznek részt, majd turnéra indulnak, hogy bemutassák új műsorukat a közönségnek határainkon innen és túl. A kórus szakmai hátterét a két nemzetközileg is elismert kiváló karnagy, Erdei Péter és Nemes László Norbert személyében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete adja. Az együttes két sikeres nyári program után 2020-ban a járványhelyzet bizonytalanságai miatt, sajnos, nem tudott találkozni, 2021-ben azonban ismét új – három ősbemutatót is tartalmazó – műsorral lépett a közönség elé óriási sikerrel, ezúttal magyarországi városokban. 2022-ben ismét Nemzeti Ifjúsági Kórus!