Szentmise

Pécs - Bazilika, Altemplom - 2016. 05. 13. 18:00
Szentmise

Előadók

Közreműködik:
Schola Gregoriana Budapestinensis

A Schola Gregoriana Budapestinensis a Gregorián Társaság együttese. 1994-ben azzal a céllal alapította Dr. Béres György, hogy a gregoriánt annak helyén, azaz a liturgiában szólaltassa meg. Az egyház ősi éneke minden keresztényé, így a Scholában evangélikus, református és görög katolikus imádkozik együtt a római katolikussal a legemberibb, a legszentebb hangokon.

Dr. Béres Györgyöt 1951-ben szentelték pappá, 1954-56-ig az Esztergomi Szemináriumban gregoriánt és liturgikát tanított, valamint vezette az Esztergomi Bazilika kórusát. 1957-61-ig a Bécsi Zeneakadémia egyházzenei tanszakán végezte. 1965-től a Bécsi Egyházkerületben volt segédlelkész. 1978-94-ig Németországban egy kutatócsoportban dolgozott a gregorián mise propriumának restituálásán. 1972-től scholát vezetett a Német Lovagrend templomában. A nyolcvanas években a Bécsi Egyetemen és Salzburgban a Mozarteumban tanította a gregorián szemiológiát. 1985-ben kezdte e tudomány megismertetését Magyarországon, Kezdeményezésére alakult meg 1990-ben a Gregorián Társaság, amelynek azóta is választott elnöke. A Váci Nemzetközi Gregorián Fesztiválok életre hívója, főrendezője és művészeti vezetője.

 

Műsor

Cantate Domino (GTr. 225.)
Dextera (GTr. 226.)
Meditabor (GTr. 245.)
Simon Ioannis (GTr. 574.)
Regina caeli, laetare (Simplex)
IV. Gregorián mise.

Jegyár: A liturgikus programokra a belépés díjtalan.