Juan Paradell Solè a vatikáni Sixtus-kápolna orgonistája

Szombathely - Székesegyház - 2016. 05. 12. 19:30
Juan Paradell Solè a vatikáni Sixtus-kápolna orgonistája

Előadók

Juan Paradell Solé a “Sixtus” pápai zenés kápolna kórusának címzetes orgonistája, ezáltal rendszeresen játszik a pápa által celebrált liturgiákon a vatikáni Szent Péter Bazilikában, valamint a Sixtus-kápolna koncertjein is gyakran működik közre.

A római Basilica Papale di Santa Maria Maggiore, a Vatikán területén kívül eső egyik pápai főszékesegyház első orgonistája.

Orgonát és gregoriánt oktat a Frosinone-i L. Refice Konzervatóriumban.

A spanyol Igualadaban született, zenei tanulmányait P. Albert Foix gregorián tudósnál kezdte, majd professzor Montserrat Torrent tanította orgonára a barcelonai konzervatóriumban 1973ban Rómába költözött és folytatta orgona és zeneszerzési tanulmányait Monsignor V. Miserachs professzornál. Ezután egy 3 éves specializációt végzett egy G. Kaunzinger professzornál.

Folyamatosan koncertezik, illetve fontos nemzetközi Orgona fesztiválokon vesz részt Európában, Szíriában, az Amerikai Egyesült Államokban, Dél-Amerikában is.

Felvételeket készített az olasz nemzeti rádió és TV, a Vatikán rádió, a berlini német rádió, valamint a katalán és a brazil Szt. Pál rádiók számára.

A Polifonisti Romani kórussal két CD-t készített L. Perosi and V. Miserachs zenéjéből. Orgona duett CD is készített, valamint a Sixtus-kápolna kórus felvételeinek is rendszeres közreműködője.

Jegyár: 2400 Ft